Kimaradt egy-két nap, összekeveredtek a fejemben az információk. Hát ez jellemző rám. Össze-vissza vagyok. Nem véletlenül vette meg Anyukám a Cilike sorozatot kiskoromban. Ezekre a könyvekre a nagyon fiatalok nem is emlékezhetnek, szerintem már az én időmben sem volt divat. Anyukám szerencsére nem foglalkozott a divattal, velem viszont nagyon sokat. Köszönöm neki. És szeretem, nagyon szeretem, mindig is szeretni fogom, a halálom napjáig és ha van utána bármi, akkor a végtelenségig. És ha egyszer lesz egy kislányom, én is meg fogom neki venni a Cilike sorozatot. Jaj, Anycikám! Nagyon-nagyon hiányzol!!!

...

Amúgy egész jól megy ez az ápdétes menüs dolog, kb. két kilót fogytam eddig. Persze ez nem mérvadó, mert az elején mindig lemegy gyorsan három kiló és utána, mint a rendíthetetlen ólomkatona - de szomorú mese az - áll a mérleg mutatója mindig ugyanott. Hát igen. Nekem még az a jófajta mérlegem van, nem vacak digitális, amiben bármikor a legváratlanabb időpontban lemerülhet az elem.

Valamelyik nap bicikliztem is. Mert szoktam ám. Egy kicsit frusztrál, hogy milyen látványt nyújthatok a mögöttem haladóknak (gondolok itt a fenekem jelentős méretére), szoktam is kérdezgetni a férjemet, hogy nem túl gáz-e, de mindig kitér a válasz elől. Ezt úgy veszem, hogy igen, őrült gáz látvány vagyok hátulról a biciklin. Szóval ez egy kicsit aggaszt.

Mára is be kell hogy írjak magamnak egy nagy, kövér fekete pontot, mert bizony ettem édességet. Nem tudok ellenállni, ha elém rakják. Sosem fogom megérteni, hogy lehet egészségtelen az, ami annyira finom. Szerintem a zöldségek - élen a zöldborsóval és a karfiollal - meg sem közelítik a fehérkenyeret, a kakaóscsigát, a fagyit, a csokit (amit személy szerint annyira nem kultiválok, de ha nincs más...), se ízben, se állagban. A gyerekek - mint kis ösztönlények még - többsége is ez utóbbiakért rajong. Akkor ez hogy van? Elszúrt valamit a természet?